Francois Truffaut 1962-ben bemutatott filmje - a rendező addigi sikerei ellenére - nagyon kis költségvetésből készült. A stáb szinte önerőből hozta össze a filmet, ami valljuk be, egy cseppet sem látszik a végeredményen.
1962, François Truffaut, Jules et Jim (Jeanne Moreau, Oskar Werner, Henri Serre)
A Jules és Jim története valójában megtörtént eseményeket dolgoz fel, alapja Henri-Pierre Roché könyve, ami ugyanezt a címet viseli. Truffaut nagyon szerette ezt az írást, olyannyira, hogy később még az íróval is sikerült megismerkednie. A filmhez pedig felhasználhatta az író naplóját, ami a könyv alapjául szolgált, így még jobban megragadhatta a történetet.
A filmben körülbelül húsz év történéseit szemlélhetjük, néha már annyira elmébe hatolóan, hogy az az érzésünk támad, mi is benne vagyunk a történetben. Néhány jelenet, beállítás annyira magával ragadó, olyan érzelmi tölteteket tartalmaz, amik akarva-akaratlanul is beszippantják a nézőt és a történet megélőjévé teszik.
A szerelmi háromszög közepéből éljük át a művet, részesei vagyunk a barátság kibontakozásának, különböző fázisainak, az érzelmi hullámoknak, amik ezt a furcsa viszonyt átszövik. Megéljük általa a történelmi események hatásait, kivetüléseit a kapcsolatokra. Különös és különleges egyszerre. Három ember életszövevénye egy zseniális képi harmóniában, ami egyszerre eszköze a történetmesélésnek és egyszerre alárendeltje. Ahogy a fekete-fehér képek szemünkön át beleivódnak a tudatunkba és életre keltik a narratívát.
1962, François Truffaut, Jules et Jim (Jeanne Moreau, Oskar Werner, Henri Serre)
Első olvasatra töménynek tűnhet három ember életének kiragadott húsz éve, hiszen néha még néhány óra történéseit is lehetetlenség filmre vinni. Ezen a ponton a rendező segítségére a narráció szolgált. A narráció több ponton is fontossá válik: rövidít, mesél, kiemel. Mindemellett pedig annyira hangsúlytalan, szinte „minimál”, azt az érzetet keltve, hogy nem egy jól megírt, szépen felolvasott, vagy elszavalt narrátor mesél nekünk, hanem egy ismerős, aki csak kommentálja az eseményeket, kiegészíti azokat, hallhatóvá teszi a szereplők gondolatait.
A szereposztás is telitalálat. Nem állítom, hogy hibátlan film, de nagyon szerethető, sőt, aki nagyon szemfüles, felfedezhet benne jó párat. :)
1962, François Truffaut, Jules et Jim (Jeanne Moreau)
Női szereplőnk egy igazi femme fatale karakter, aki néha még maga sem biztos az érzelmeiben. Vívódása néhol már-már gyermeteg, döntései szinte minden szélsőséget érintenek, ezzel szemben a férfi karakterek hűen mutatják be a korszak férfialakjait, a francia művészlét bizonyos aspektusait.
Pillekönnyű, néha pedig fajsúlyos rétegekből áll össze a film egésze. A történetszálak összefonódása, a képek és a kapcsolati viszonyok halk játéka, mind-mind sodorják a nézőt a végkifejlethez, hogy aztán ezt az egész, szinte már végeláthatatlan és lassan folyó érzelmi hullámvasutat lezárja egy várható, de mégis megdöbbentő fordulattal.
Előzetes:
Jó filmezést!
