Szerintem már észrevettétek, hogy odavagyok a különös lényekért, a szürrealista ábrázolásért, és az olyan különleges agyszüleményekért, amik mellett megállva csak azon gondolkodunk, hogy vajon hogyan született ez a megelevenített csoda. Nem tudom, hogy miért, de mindig is beszippantottak ezek a világok. Szeretem, ha egy művész saját atmoszférát teremt, ha képes arra, hogy úgy meséljen nekem a világunkról, hogy közben furcsa lényeken keresztül, vagy fantáziák síkján mutatja be azt. Megszállottan tudok rajongani ezekért. Lehet, hogy ez egyfajta menekvés, nem tudom, mindenesetre most is egy olyan művész alkotásaiból válogattam, akinek a sajátos világa megragadott. Ő Andy Kehoe, aki Pittsburghben született és nőtt fel. Különleges gyermekkora lehetett, hiszen bevallása szerint gyermekkori fantáziálgatásaiból születnek lényei. Azokra az emlékekre épülnek, abból sarjaddzanak.

Imádom a színeket, amiket használ, és azt, ahogyan használja azokat. Régebbi munkáival megmutatta, milyen sokszínűen lehet ábrázolni az őszt. Hogyan elevenedhet meg úgy egy évszak, hogy egy festményen keresztül érezd az illatát. A színek harmóniája, olykor pedig feszültsége bámulatos kreációkban, furcsa lényekkel kiegészülve hoz létre egy elképesztő víziót. Újabb munkáiban is maradnak ezek a lények, amik hol szellemek, hol hibrid állatok, csupán a színvilág másabb.

A lények! Nálam ez mindid sarkalatos pont, mivel lehet elképesztően szép egy táj, szürreális egy atmoszféra, ha a benne elhelyezett alakok, nem önálló egyéniségek. Ha unalmasak azzal nem tudok mit kezdeni, nem tudom szeretni. Itt más a helyzet, szerencsére. A megalkotott teremtményei kivételesek, a hozzátársult világgal együtt pedig szerethetőek. A körítés nélkül egyébként lehet, hogy riasztóak lennének, vagy egyenesen gonoszak, de így hogy látjuk a világukat, már nem azok. Bepillantva ennek az univerzumnak az ajtaján kedves kis lényeket látok, különös, furcsa történéseket, meséket.

Tovább nézelődhettek: Facebook oldalán és honlapján