Mit van mit tenni, az élet maratont fut, míg mi lassan bámuljuk és felfogjuk, hogy mindeközben létezünk.
Szeretetteljes világunk valami megmagyarázhatatlan és különös, ugyanakkor valódi, és mégis létezhetetlen formájában lebeg egy elképzelt valóságban, miközben valós énünk kuporog egy behatárolhatatlan, sötét kis zugban, és várja a kitörést. Majd roppantul megrettenve a szilánkok halmazában, elménk behatárolva küzd a mindennapok szürke hályogával, ami fellegként nehezül eme valótlanul terhes életre. Létre sarkalva int a józan ész, hogy ki mer, s ki bír, tűrjön, s nyomorodjék a súly alatt.